STYLE & DRAW ENTERIŐR TERVEZÉSI PÁLYÁZAT 2020, AZ OTTHONNEKED SZERVEZÉSÉBEN

A Style&Home Kft. szervezésében a OTTHONNEKED összefogás 2020-ban is kiírja a Style&Draw enteriőr tervezési pályázatot, melynek két stratégiai fókusza az előre mutató, innovatív otthonok és az “élvezem a házam” tervezés szemlélet lesznek. Várjuk építészek, belsőépítészek, lakberendezők, enteriőrtervezők, dizájnerek és jelenleg még tanulmányaikat folytató építész, belsőépítész, lakberendező és dizájner hallgatók pályázatait.

>>>> PÁLYÁZAT

A Jövő Otthonai Pályázat az idei évben egy impozáns Tolna megyei települést, Kisszékelyt helyezett fókuszba. A kiírás szerint a feladat egy konkrét helyszínre épülő lakóház terveinek az elkészítése és a koncepció részletes dokumentációja. A beadott pályamunkák közül a Hörmann is választott győztest – két fiatal tervező közös munkáját díjazta.

A Style&Home Kft. és az OtthonNeked összefogásában életre hívott pályázat célja, hogy lehetőséget kínáljon az építészhallgatóknak és a már végzett építészeknek ötleteik bemutatására, immár harmadik éve. A leírásban idén is központi szerepet kapott a fenntarthatóság, ezáltal a környezetbarát megoldások megerősítése is.

A pályázatot kiíró szakembergárda számára kiemelt fontossággal bírt a fiatal, pályakezdő építészek szakmai támogatása. Az eseményen tiszteletét tette a település polgármestere, Pajor Ágnes, aki megköszönte, hogy a pályázat kiírói a település mellett döntöttek, a részvevőknek pedig háláját fejezte ki az izgalmas pályaművekért. Bertáné Dr. Bényi Krisztina, a Modern Városok és Falvak Fejlesztésének Koordinációjáért felelős helyettes államtitkár hangsúlyozta, állami támogatásokkal szeretnék egyre inkább vonzó célponttá tenni a magyar vidéket a fiatal korosztály számára.

A díjátadón kiemelték, a jövő a regionális fejlesztésekben rejlik, amelyek elősegítenék az elvándorlás csökkentését és közkedvelt lakóhelyekké változtatná a kis településeket is. A mintegy 300 lélekszámú Kisszékely festői környezetben fekszik erdővel borított hegyekkel és dombokkal körbevéve.

A Hörmann Hungária Kft. is hozzájárul a fiatal építészek szakmai előmeneteléhez. A vállalat idén is különdíjat ajánlott fel annak az építészeti tervnek, amelynél a legkreatívabban használtak Hörmann termékeket. 

A szerencsés nyerteseket kétnapos utazással díjazták Stájerország termál régiójában fekvő Rogner Bad Blumau Wellness Hotelbe, amely különlegessége, hogy a híres osztrák építész, Friedensreich Hundertwasser tervezte.

A győztes pályamunkában Rittgasszer Ákos és Bonhardt Dávid fiatal építészek a hagyományos építészeti elemeket ötvözték a modern stílussal, ezzel teremtve otthonos és családias légkört. Az ingatlant teljes mértékben környezetbarát kialakításúra tervezték, hiszen az többek között napelemekkel és a biomassza alapú fatüzelésű kazánnal felszerelt.

A Jövő Otthonai pályázat 2019. további díjazottai

Hallgatói jogviszonnyal rendelkező kategória díjazottjai:

Építész, építőművész, építészmérnöki diplomával rendelkező tervező kategória díjazottjai:

Mapei Kft. különdíjasai:

Kisszékely Község Önkormányzatának különdíjasa:

 Az összes pályamunka megtekinthető : https://otthonneked.hu/epiteszet/ 

Szakmai kapcsolattartó tervezőknek

.

 

Jobban István
Telefon : +36 20 572-3116
E-Mail: iparikapuk3.bud@hormann.hu

Tervezői anyagok

Hörmann GDL könyvtárak ArchiCAD-hez - magyar   >>>tovább

A letölthető könyvtár használatával olyan elemkönyvtárat kap az építész tervező, amely 'ismeri' a HÖRMANN termékpalettát és használatát segíti, hogy az elemek kiválasztása során nem kell a katalógusokat lapozni, a különböző feltételeket, méretkorlátokat és alkalmazható kiegészítőket ismerni, mivel a könyvtár beállításai csak a megfelelő értékek használatát engedélyezi. 

Hörmann Építészprogram német - angol   >>>tovább

A Hörmann Építészprogrammal gyorsan és kényelmesen, néhány egérkattintás után használhatja a Hörmann termékek rajzait.