Interjú Szujó Lászlóval a Hörmann Hungária Kft. ügyvezetőjével

A múlt század kilencvenes éveinek legelején Szujó László párjával sétálgatott, és egy hirdetésre lett figyelmes: „Nyitott kapuk egy új világra!” A szöveg nála is célba talált, olyannyira, hogy jelentkezett az állásra, majd hamarosan a Hörmann Hungária Kft. élére került. Ez már történelem, s még ha kissé túlzónak tűnik is a „múlt század”-ról beszélni bizony igaz, mint ahogy húsz év sikeres piaci jelenlét is elég ok az ünneplésre.
A kerek évforduló alkalmából a Construma építőipari kiállítás szusszanásnyi szünetében a Hörmann Kft. standján beszélgettem Szujó Lászlóval, a 20 évvel ezelőtti hirdetésre jelentkező fiatalemberrel, aki azóta vezeti a kelet-westfáliai családi cég hazai leányvállalatát. A kezdetekről kérdezem.
Nem sokkal a rendszerváltás után kezdődött Kelet-Európában a Hörmann kereskedelmi hálózatának a kiépítése. Akkoriban még az osztrák leányvállalathoz tartoztunk, s onnan „hoztuk” a feladatokat és oda „vittük vissza” tapasztalatainkat, egyszóval a kereskedelmi tevékenység irányításában még a nyugati szomszédnál konzultáltunk. Ezek voltak azok a tanulóévek, amelyeket végigdolgozva aztán Magyarországon is megalapoztuk sikereinket.

Milyen rugalmasságot engedett a Hörmann KG a piacépítésben?
A Hörmann világcég, 30 országban vannak jelen kereskedői. Komoly gondot fordít arra, hogy összehangolja a cég egészének tevékenységét a gyártástól a kereskedelmi tevékenységig. A folyamatos kapcsolattartás mellett évente összehívja a cégvezetőket tapasztalatcserére, az új információk átadására. Mindamellett, talán más nemzetközi vállalatokkal ellentétben – a helyi vezetőket részesíti előnyben, kevésbé hajlamos a szakember-exportra, inkább az adott térségben keres megfelelő alkalmazottait. Ez a tudatos stratégia a saját piaci viszonyokat jól ismerő, de nemzetközi kitekintéssel is bíró szakemberekre épít.
Ugyancsak jellemző a Hörmann-ra, hogy munkatársai - még az adminisztratív dolgozók is – többnyire „bejárják a céget”, megismerkednek a termékekkel, megtudják mi mit jelent a kaputechnikában, de ami még fontosabb, megtapasztalják a máig családi kézben tartott vállalkozás üzleti filozófiáját.
Ez a huszadik, kerek évforduló nem esik egybe a hazai építőipar szárnyalásának idejével. Vajon mennyire tudnak felülemelkedni az ágazat most sorozatban jelentkező problémáin?
Szerencsére azt mondhatom, hogy sikerrel vettük az akadályokat, s ha azt mondom szerencsére, akkor rögtön hozzá kell tennem, hogy ennek a szerencsének a kovácsolását már jóval a válság előtt megkezdtük. Még pontosabban fogalmazva a hazai piacon is alkalmazott eladási koncepciónk meghatározó eleme volt a biztonság, az üzletkötések során a szokásosnál is nagyobb fegyelmezettség partnereinkkel szemben, amelyért cserébe hasonló magatartást vártunk el. Ez jó stratégiának bizonyult.
A biztonság nem csak az üzleti tervezésre jellemző, de a termékeknél is hangsúlyozottan ügyelnek erre a részletre.
A Hörmann termékeinél kifejezetten nagy hangsúlyt fektet a kompromisszumok nélküli minőségre, a tartósságra, amelyre biztonsággal számíthatnak megrendelőink. A minőség-ellenőrzés nemzetközi sztenderdjein túl a cég független minősítő intézet által kiadott termék nyilatkozatokkal segíti a felhasználók tájékoztatását. Ezek az adatok hiteles tájékoztatást adnak az egyes termékek tulajdonságairól, például a hő- és hangszigetelési jellemzőkről. Ezzel jelentősen megkönnyíti a választást a tervező mérnökök, vagy az építők számára.
A Hörmann márkanevet a legtöbben a garázskapukkal hozzák összefüggésbe, pedig ajtókból is nagy a választék.
A Hörmann a kapumegoldások mellett a fém bejárati ajtókkal azok között leginkább a prémium kategóriával van jelen a piacon. Mindezek mellett az ipari kapu meggoldásaink, illetve a tűz- és füstgátló ajtók is jól ismertek a hazai piacon. A termékskála rendkívül széles műszaki megoldásokban, és esztétikai jellemzőkben. Könnyen kezelhető, kényelmi funkciókkal jól felszerelt, ízléses és változatos kivitelezésű kapukat és ajtókat tudunk ajánlani a vásárlóknak.
A vásárlóknak, akik közül ebben az évben ismét nyertesek kerülnek ki?
Ahogy a Hörmann KG alapításának 75. évfordulóján tavaly, úgy most is játékra hívjuk vásárlóinkat. Lesz, aki visszanyeri a teljes vételárat, de mindenki másnak az évforduló kapcsán egész évre szóló ünnepi ajánlataink vannak, ami komoly, akár negyven százalékos megtakarítást is jelenthet.
A vevőknek így hát tényleg ünnepi az év ajánlata, de mit mondhat, mint kereskedő, így az első pár hónap után?
Optimista vagyok, bár jósolni nem szeretnék még az egész évre vonatkozóan. Az biztos, hogy hamarosan új termékekkel lépünk piacra, s köztük olyan kitűnő megoldásokkal, mint a BiSecur rendszer, amely a kéziadók és az udvarikapu- vagy garázskapu-meghajtások közötti jelátvitelt már ma biztonságossá teszi a jövőre nézve is, vagy az oldalra nyíló szekcionált garázskapu, és a kapuhoz megjelenésében illeszkedő megoldásokkal rendelhető bejárati ajtók.
A Hörmann kaputechnika hazai “nagykövetei” a viszonteladók. A 250 partnert számláló kereskedői hálózat az ország egész területén elérhetővé teszi termékeinket és szolgáltatásainkat. Csak velük együtt tudunk sikeresek lenni, de mondhatom, velük igazán számíthatunk is a sikerre. Remélem, hogy együtt munkálkodva eredményes lesz ez az esztendő. A magam részéről arra törekszem, hogy a 20 éve az új világra nyitott kaput - munkatársaimmal együtt - most is a szélesre tárjam az újítások, a tartós értékek, a partnerekkel és vásárlókkal kialakított jó kapcsolatok előtt.
